Dynamo lepaktált az ördöggel

 

“DYNAMO BUSZOS LEBEGÉSE IGAZI VOLT.
ÚGY HISZEM, EZ EGY PARANORMÁLIS JELENSÉG, IGAZI LEVITÁCIÓ.” 

 

Dan DenzellEzt Dan Delzell (itt balra) írta a Christian Post nevű amerikai keresztény hírportálon - szerény véleményem szerint ez tömény marhaságDan szerint viszont manapság egyre többször találkozhatunk ilyen természetfeletti, paranormális jelenségekkel. Az eltévelyedett bűvészek különféle varázsigékkel illetve rituálék bemutatásával próbálják uralni az “erőt”, ugyanakkor nem veszik észre, hogy valójában csak látszólag uralják azt.

Az igazság az író szerint az, hogy más, a megtévesztett bűvésznél intelligensebb “lények” csábítják el őket hogy egyre jobban elmélyedjenek ebben a bűnös gyakorlatban. Ami persze könnyen megy, hiszen a szegény bűvészre egy idő után óhatatlanul több figyelem fog irányulni, mint amikor még nem bűvészkedett. Ennek a kísértésnek pedig nehéz ellenállni.

Az elkerülhetetlen következő lépés az, hogy a “sötét lények” a bűvész testébe költöznek és totális uralmuk alá vonják őt is és minden “követőjét”. Az egyetlen kiút ebből a szánalmas marionettbábu-állapotból az, ha egy héten keresztül minden nap elmondjuk a szerző által javasolt imát. Ezután a különböző bűvészkönyvek tanulmányozása helyett a Biblia olvasgatása ajánlott méghozzá azért, mert ezáltal egy rendkívüli megelégedettség érzése fog minket átjárni. 

A szerző kérdése: Mit szeretnél jobban, pár percig egy busz mellett lebegni, vagy az örökkévalóságig a Paradicsomban élni? Merthogy mindkettőhöz természetfeletti erő szükségeltetik.

Nekem végső soron nem ennek a kérdésnek az eldöntése okoz gondot, hanem annak, hogy vajon miért rekedtek egyesek a középkorban, illetve az eredeti cikket olvasva meglepődhetünk-e azon, hogy nap mint nap tömegek hívják a tévés jósokat…?

Telejósda

A poén végén a csattanó:

Ugyanez a hírportál 11 nappal KORÁBBAN közölt egy kvázi leleplező cikket ugyanerről a mutatványról. Facepalm...

A videóból amúgy egyértelműen kiderül, hogy egy üdítőital reklámjával állunk szemben.